A lakáspiacon továbbra is Budapest mutatja az irányt, az üzleti ingatlanpiacon felzárkózik a vidék

A GKI-MGYOSZ fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci index értéke 2017 januárjában +4 illetve +2. A fővárosi index az előző negyedévhez képest csak hibahatáron belül változott (minimálisan nőtt), míg az ország egészét jellemző 3 ponttal magasabb az egy negyedévvel ezelőttinél. Az egy évvel ezelőtti értékeket mindkét mutató 7-7 ponttal haladja meg.

tovább »

2016. II. félévének ingatlanpiaca

ingatlanpiaca

Kereken 8 500 ingatlan adás-vételt becsült a Duna House decemberre, ami a 2016-os év legalacsonyabb, szezonalitással is magyarázható forgalma volt. Tavaly ugyanekkor 10 ezer fölötti tranzakcióval számolt az ingatlanközvetítő, ami 18%-kal erősebb piacra utal.  A teljes tavalyi év forgalma így 128 386 adás-vételt jelent, amely 5% körüli elmaradás a 2015-ös évhez képest. Ez az elmaradás azonban nem egy gyenge piac jele, hanem […]

tovább »

Lakást vennél az idén? Kezdj el spórolni!

ingatlanbefektetés

2016-ban robbanásszerűen emelkedtek az árak először a használt lakások, majd az új építésűek piacán is. Mester Nándor szerint mindezt az elérhetőbb hitelek, és a kormányzati támogatás rendszer, a CSOK bevezetésével magyarázza. A beruházási kedvet 2017-ben az fűtheti, hogy meghosszabbíthatják a kedvezményes áfa szintet, és vélhetően felélesztik majd a felújítási programokat is.

tovább »

A harmincszoros árkülönbségek országa vagyunk

áremelkedés

Immár több mint 2 éve tart a megállíthatatlannak tűnő áremelkedés a magyarországi lakáspiacon, mely a növekedés egy újabb fázisába lépett azáltal, hogy a kedvező piaci környezetnek köszönhetően 2016-ban végre az új lakások építése is megkezdődött. Az áremelkedés persze nem ugyanolyan mértékben jelentkezett az ország különböző részein – az Otthontérkép adatai segítségével bemutatjuk, hol vásárolhatunk a legolcsóbban, illetve a legdrágábban.

tovább »

Már szinte olyan drágák a használt lakások, mint az újak

lakáspiac

A XIII. kerület lakáspiaca az egyik legnagyobb áremelkedést produkálta országos viszonylatban is. A használt lakások 30-50 százalékkal voltak drágábbak 2015 végén, mint egy évvel korábban. A panelek átlagos fajlagos ára az év első 8 hónapjában több mint 350 ezer forint volt, míg a tégla lakások átlagos ára az idén augusztusban meghaladta az 520 ezer forintot négyzetméterenként, ami így magasabb, mint […]

tovább »

A fizetésünk fele megy albérletre, Nyugaton maximum 25 százaléka

Nyugat-Európában egy átlagos albérlő a jövedelmének mintegy 25 százalékát fordítja lakhatásra, míg Magyarországon ez akár 50 százalék is lehet – mondta Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője az InfoRádiónak.   Az eltérés oka elsősorban az, hogy Magyarországon nagyot drágultak a bérlakások, hiszen: megugrott az ingatlanok turisztikai típusú felhasználása alacsonyak a bérek az ingatlanpiac szárnyal a fiatalok első körben inkább bérelnek, […]

tovább »

Meddig durvulhat még a helyzet a lakáspiacon?

lakáspiac

Miközben a más befektetési formák alig fizetnek valamit, a budapesti és nagyvárosi ingatlanpiac hatalmasat megy. Még vonzóbbá teszi a dolgot, hogy az alacsony kamatkörnyezet miatt jobb feltételekkel lehet lakáshitelhez jutni, mint a svájci frankos időkben, sőt a mostani hozamok és kamatok fényében a lakás látszólag kifizeti önmagát. Azonban hosszabb távon már jóval kockázatosabb a piac, mint elsőre látszik: egy kamatemelkedés […]

tovább »
1 2