Kevés az eladó panel és családi ház Kőbányán

Továbbra is az erős kereslethez mérten szerény kínálat jellemző Kőbányán és a mögötte fekvő XVII. kerület ingatlanpiacára. A régebben hirdető ügyfelek kivárnak, kitartva az árakat. Az alku csekély mértékű, sőt egyes tranzakcióknál előfordul a teljes alkuképtelenség is – írta a Balla Ingatlan.

A cég szerint idén nem történt érdemi változás tavalyhoz képest. A legnagyobb kereslet a panellakások esetében a négyemeletes házakban található első-második emeleteken lévő ingatlanok iránt mutatkozik, melyekre 300-320 ez forintos értékesítési négyzetméterárak jellemzőek. Családi házak közül a XVII. kerületben az egyszintes, szép környezetben lévő, jól megépítetteket keresik. Ebbe beletartoznak az újépítésű iker vagy családi házak, de a ‘60-es évek kockaházai is. Ezekre elsősorban a 25-35 millió forintos ársávban mutatkozik jelentősebb kereslet. A korlátozó tényező itt is a kínálat szűkössége.

A XVII. kerületi Szárazhegy egyik eladó családi háza

Mindezek miatt az alku egyelőre nem jellemző a két kerület ingatlanpiacára. Egyedül csak a régebbi építésű, nagyméretű, korszerűtlen, jelentős mértékben felújításra szoruló házak hirdetési áránál mutatkozik lehetőség komolyabb alkura. Lakások vásárlásánál tehát ne lepődjünk meg, ha teljes alkuképtelenséggel találkozunk a két kerület ingatlanpiacán, de nagyobb értékű házaknál sem remélhetünk 5 százalékosnál nagyobb mértékű alkut. – hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő.

A vevők a legjobban Rákosligetet és Felső-Rákoshegyet kedvelik a legjobban a XVII. kerületben. Ezekre jellemző a patinás, polgári miliő, az elegáns környezet és a nagy zöldfelületek. Emellett keresettek Rákoscsabán, Rákoscsaba-Újtelepen a nagyobb, 500-800 négyzetméteres telekkel rendelkező ingatlanok, lehetőleg azok, melyeknél jó a tömegközlekedés, és könnyű a megközelíthetőségük.

A Metrodom Park látványterve Kőbányán

Kőbányán kedvelt rész az Ó-hegy park környéke, ahol jellemzően négyemeletes házak, kisebb társasházak állnak csendes, parkos környezetben. Ezekre most a 280-300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző. Az Újhegyi lakótelep szintén kedvelt városrész, különösen Újhegyi sétány és környezetének felújítása után, mely még kellemesebbé tette a lakótelep eddig is vonzó részét. Itt 270-350 ezer forintos négyzetméteráron kínálják lakásaikat a tulajdonosok, és ezeken az árakon el is kelnek.

Említést érdemes még a metró közelsége miatt a kőbányai Gyakorló lakótelep, ahol az eddigieknél is magasabbak az árak: 300-320 ezer forint környékén alakulnak négyzetméterenként. Emellett folyamatos és jelentős igény mutatkozik a 10 éve épült lakóparkok lakásaira, de a kínálat ezeknél érezhetően megcsappant: a két-három évvel ezelőtti választékkal szemben ma már csak elvétve akad eladó lakás ezeken a területeken.

Nem enyhítik a hiányt az újépítésű ingatlanok sem, hiszen a két kerületben alig épülnek új házak és lakások. Azon társasházi lakásoknak, melyek idén kerülnek átadásra, már 100 százalékban megvannak a tulajdonosaik. Az ikerházak építését az korlátozza, hogy ezekhez legalább 600 négyzetméteres telekre lenne szükség, melyek szinte teljesen eltűntek a piacról. De ha van is megfelelő méretű telek, az utcafronti szélesség nem teszi lehetővé az elvárás szerinti épületalakítást: külön utcai bejárat, önálló, elkeríthető kertrész, és az ingatlanoknak csupán a garázsok révén történő összekapcsolása is a gyakran felmerülő igények közé tartozik.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.