Hozamvadász lett a legnagyobb közvetítő hálózat főnöksége

Árulkodó, pozitív jel lehet az ingatlanpiaci szereplők számára, hogy a legnagyobb hazai közvetítő hálózat, a Duna House (DH) tulajdonosai a közeljövőben mintegy félmilliárd forintért vásárolnak az Impact Alapkezelő Zrt által kezelt Impact Lakóngatlan Befektetési Alap befektetési jegyeiből – közölte a DH kedden.

Az alap célja olyan, túlnyomó részt lakóingatlanokat tartalmazó ingatlan portfolió létrehozása, amellyel a befektetőknek lehetőségük van a hazai lakóingatlan piac hozamaiból való részesedésre. Az elmúlt félévben ez a hozam 4,6% volt BAMOSZ által közölt adatok alapján, amely a nyilvános nyíltvégű ingatlanalapok között az egyik legkiemelkedőbb.

budapesti lakáspiacon

Az Alap 1,022 milliárd Forint saját tőkével indult, amely ez év március közepére további, megközelítőleg 154 millióval hízott, mely nagyrészt a hozamnak köszönhető. A mostani tranzakcióval az alap tőkéje további félmilliárddal gyarapodik. A jegyvásárlás havi 100 milliónként, öt hónap alatt történik meg, majd a befektetési jegyeket 2 éves tartást követően ugyanilyen ütemezésben váltják vissza. A vevő a Medasev Holding Kft., amelynek a Duna House Csoportban jelenleg megközelítőleg 40% tulajdonosi arányt birtokol.

A DH szerint látszik, hogy az alapkezelő az alapba kerülő ingatlanok kiválasztásánál a hozamtermelő és értéknövelő potenciállal rendelkező lakóingatlanokat részesíti előnyben. (Ami persze egyáltalán nem meglepő, hisz mindenki erre törekszik – a szerk.) Ingatlanbefektetéseit elsősorban Budapesten, másodsorban hazai nagyvárosokban, településeken valósítja meg, melyeket tőkenövekedés és/vagy bérbeadás céljából vásárol meg. Az alapkezelő olyan befektetők számára ajánlja a – Concorde Értékpapír Zrt. által forgalmazott – befektetési jegyeit, akik hisznek az ingatlan piac pozitív trendjében, de nem szeretnének, vagy nem tudnak közvetlen ingatlanbefektetést eszközölni.

A tranzakció azt mutatja, hogy a Duna House többségi tulajdonosai bíznak az alapkezelőben, vagyis hisznek a lakóingatlan piacon elérhető hozamokban – fogalmazott a DH közleménye.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.