Még mindig főleg kp-ért veszik az új lakást Budapesten

Az új lakást vásárló honfitársaink közel 80%-a készpénzes vevő, sem hitelre, sem CSOK-ra nincs szükségük, ezekkel a lehetőségekkel még a jövőbeni terveik kapcsán sem számolnak – derül ki a Cordia kutatásából.

A külföldiek jellemzően inkább a kisebb, a magyarok a tágasabb új lakásokat vásárolják – többek között ez is kiderül a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. legfrissebb vevői kutatásából. Ezt az eltérést alapvetően az magyarázza, hogy az elmúlt másfél évben a Budapesten új otthont vásárló külföldiek 80%-a befektetési céllal, azaz kiadásra vett lakást, erre a célra pedig a kisebb, egy- vagy kétszobás ingatlanok jelentik az ideális választást.

Hasonlóan gondolkodnak a magyarok is, de érdekes módon a hazai befektetők körében sokkal népszerűbb a kétszobás lakás, mint a garzon, miközben a külföldiek esetében jóval kiegyenlítettebb a kép. A befektetési szándékkal összhangban a külföldieket elsősorban a városközpontban található projektek vonzzák, így kiugró a Corvin Sétány népszerűsége, de a VI. és a VII. kerület is keresettnek számít.

A hazai vevők a megvásárolt lakások közel 40%-át vásárolták befektetési céllal. A városközpontban található projektek esetében ez az arány megközelíti a 60%-ot, míg a kertvárosi fejlesztéseknél ennek csak harmada a befektetők súlya.

A befektetési céllal vásárlók 96%-a hosszú távra tervezi kiadni a lakását, közöttük pedig kiemelkedően nagy, 70% azok aránya, akik a lakás teljes körű kezelését (berendezés, bérlőkeresés, ügyintézés, stb.) professzionális property management cégre bíznák.

Áremelkedés és bevásárlás

A hazai vásárlók körében a lakhatási szándék a domináns, saját maguk számára pedig tágasabb otthonokat választanak: a megkérdezettek közel 80%-a két- vagy háromszobás lakást vásárolt. A külföldiek eddig a Cordia-projektekből fejenként több mint két lakást vettek, a hazai vevők esetében ez az átlag 1,3-en áll – mindez szintén azt jelzi, hogy a külföldiek alapvetően befektetési, a magyarok pedig lakhatási szándékkal vásárolnak.

A szinte folyamatosan növekvő átlagárak sem apasztják a lakásvásárlási kedvet. A megkérdezett magyar lakástulajdonosok harmada tervezi ugyanis további ingatlan vásárlását, ezen belül a jelenleg befektetésre vásárlók 42%-a, míg a saját célra vásárlók 26%-a számolt be ilyen szándékról. Azok, akik további lakást vennének, többnyire a XI., a VIII. és a XIII. kerületben vásárolnának, miközben a városközponttól távol eső külső kerületek egyáltalán nem vonzóak a számukra.

Nyugdíjasok és lokálpatrióták

A vásárlók között hasonló, körülbelül egyharmad-egyharmados aránnyal képviseltetik magukat az alkalmazottak, vállalkozók és vezető beosztásúak, közöttük pedig a vállalkozók körében volt a legmagasabb a befektetők aránya. Utóbbiak jellemzően egyéb, nem ingatlanbefektetéssel foglalkozó vállalkozásuk jövedelmét egészítik ki a bérbeadással. A hazai vevők közel tizede már nyugdíjas, harmaduk befektetési céllal vásárolt lakást.

A kutatás eredményei alapján a legerősebb lokálpatriotizmus a zuglói és a dél-budai környéket jellemzi. A Thermal Zugló vásárlóinak 42%-a eddig is a XIV. kerületben lakott, további 10% pedig a szomszédos XVI. kerületben, a madárhegyi és sasadi projektek esetében pedig a vevők 45%-a a XI. vagy a XII. kerületből származik. Hasonló „kerülethűség” nem tapasztalható ugyanakkor a városközpontban található projektek vásárlói között.

 

A kedvező hitelkonstrukciók ellenére még nem jelentek meg tömegesen a hitelből vásárlók, a megkérdezettek közel 80%-a készpénzes vevő volt. A további vásárlást tervező válaszadók kétharmada a következő lakásához sem tervez hitelt felvenni.

Ehhez hasonlóan a CSOK nyújtotta kedvezményeket is csak a vásárlók kis része használta ki eddig. A válaszadók alig 10%-a veszi igénybe a CSOK-ot jelenlegi vásárlásához, és a jövőben további vásárlást tervezőknek is csupán 5 %-a élne ezzel a lehetőséggel.

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.