Máris leállt több kisebb lakásprojekt értékesítése

Folyamatosan nő az új építésű lakások ára, miközben a lakásépítők rohamtempóban igyekeznek kihasználni az alacsonyabb áfát – és nem nagyon növelni az értékesítési árat. A határidőn túli átadások azonban egyértelműen szaporodnak, s tucatnyi kis-közepes beruházás értékesítése le is állt már az első hat hónapban – fogalmazott az OTP Jelzálogbank elemzése.

A növekvő versenyhelyzet és megugró költségek mellett az idő előre haladtával a késlekedő építési engedély is egyre több esetben annyira elbizonytalaníthatja a beruházókat a bűvös 2019-es év végi projektzárás tekintetében, hogy inkább bele sem vágnak az előkészületekbe. Mint ismeretes, most még 5 százalékos az áfa és ha a kormány nem lép, akkor 2020-tól visszaáll a nagyon magas korábbi értékre.

Aki jelenleg új társasházi lakást vásárolna Budapesten, a januári állapothoz képest 1200-al több, nagyjából 7700 ingatlan közül választhat. Ebből 260 azonnal költözhető; ez – az átadott, de eladatlan készlet – soha nem volt ilyen csekély. További 4400 piacon lévő lakás éppen épül, 3000 esetében pedig ugyancsak lehet már végszerződést kötni, mert a beruházás rendelkezik építési engedéllyel, ám a kivitelezés még nem kezdődött el.

A hirdetett kínálatban továbbra is a XIII. kerület vezet, a készleten lévő lakások közel 40%-a itt koncentrálódik. Ez nem meglepő: a – már évekkel korábban átadottakkal együtt – mintegy 400, Budapesten jelenleg értékesítés alatt álló beruházásból 67 Angyalföldön van.

„Csak az idei első félévben 165 új, kétlakásosnál nagyobb projekt lakásai jelentek meg a piacon, melyek keretében 6100 lakás megépülése várható nagyjából 2019. közepéig. Darabszámra a legtöbb, 25 beruházás a XI. kerületben indult, 24 pedig a III.-ban. Lakásszámra viszont messze a legtöbb, 2200 a jóval nagyobb társasházaknak helyet adó XIII. kerületben épülne meg. Beszédes, hogy az ezt követő XI. kerületben „csak” 660 lakás került újonnan piacra” – mondja Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.

Ezek tehát csak azok a projekt(ütem)ek, amelyek lakásaira már most lehet szerződni. Az OTP adatbázisában ezen kívül jelenleg 69 helyszínen további közel 15 ezer megépítendő lakás van előkészítési fázisban, melyek azonban már mind publicitást kaptak. Van olyan fejlesztő, aki az 5%-os áfakulcs eredetileg 2019 végéig érvényben lévő határidején túl is tervez, a cégek többsége azonban rohamtempóban próbálja addig lezárni a még csőben lévő beruházásait.

Ezután ugyanis, a növekvő adóteher miatt, valószínűleg áremelésre kényszerülnének, amit a vevők már nem feltétlenül tudnának vagy akarnának megfizetni. Valkó szerint, még ha nem számolunk a jelenleg nagyon is érezhető munkaerőhiánnyal, vagy egyéb váratlan eseménnyel, egy 100-150 lakásos épület megépítése legalább másfél évet vesz igénybe. Ha a tervezést, engedélyeztetést, vagy az esetleges telekvásárlást is belekalkuláljuk, akkor mostani indítással már igencsak kérdéses a 2019. végi lezárás.

Az OTP adatbázisában az első félévben 4300 újlakás eladását regisztrálták, ami mindenképp optimizmusra ad okot. Ez ugyanis a kétharmada a tavalyi egész éves piaci értékesítésnek, tehát időarányosan, év végére egyharmados bővülést érhet el a piac 2016-hoz képest. Ha jövőre is maradna az ilyen ütemű fejlődés, akkor elmondhatnánk, hogy a válság előtti évek szintjére jutott a budapesti újlakás-piac.

Ahogy kínálatban, úgy a keresletben is a XIII. kerület vezet; hat hónap alatt 1300 lakás talált itt gazdára, annyi, mint tavaly egész évben; tehát a kereslet itt duplájára nőtt. A XI. kerület időarányosan a tavalyi keresleti szinten állva 700 lakással a második. Ezt a VIII. és IX. kerületek követik 330-330 ingatlannal.

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.