Már csak a fővárosban növekednek a lakásárak

Megállt a lakásárak növekedése az országban, sőt a vidéki településeken némi árcsökkenés tapasztalható.

A fővárosban még tart a lendület, de itt is kisebb mértékben növekedtek az árak, mint a korábbi időszakban. Az elemzők szerint az egekbe szökött lakásárak miatt, az eladók és a vevők is kivárnak. Fordulatot 2017–18 hozhat, amikor is több tízezer újonnan épített lakás kerül a piacra.

Kettészakadt az ország. Ez derült ki az Otthontérkép elemzéséből. Az ingatlanközvetítő portál adatai szerint vidéken csökkentek a lakásárak a harmadik negyedévben. Budapesten még emelkednek, de jóval kisebb mértékben, mint a korábbi hónapokban.

„Azt látjuk, hogy az év eleji hatalmas robbanás után, amit, ugye, nyilvánvaló kormányzati bejelentések, illetve a beindult kereslet kumulált, most az év második felére kicsit megállt az áraknak a növekedése. Vidéken már úgy látszik, hogy a kínálati árakban legalábbis, ugye, ez az az ár, amit kérnek az eladók a lakásért, némi visszaesés tapasztalható, de Budapesten azért még mindig inkább pozitívban van, tehát az emelkedés, az, talán kitart, úgy látjuk, hogy kitart, de sokkal alacsonyabb szinten, mint ahogy az elmúlt egy évben látható volt” – mondta el Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője.

A keresletet növeli az élénkülő banki hitelezés és a bőkezű állami kedvezmény, a csok. De pörgeti a piacot az egyre mobilisabb munkaerő, az országon belüli migráció. A falvakban a vidéki munkanélküliség lenyomja az árakat. Sokan kénytelenek a nagyobb városokba vagy Budapestre költözni, ha munkába akarnak állni.

„A hazai ingatlanpiacnak az új lakásoknak a megjelenése adhat majd új lendületet. Mintegy 15-20 ezer új lakás megjelenésével számolunk 2018 év elejéig, és ez vagy a használt lakásokra gyakorolhat árnyomást, tehát akár stagnálás, akár csökkenés is megfigyelhető majd a használt lakás áraiban, vagy pedig az új lakások árai még tovább emelkedhetnek” – véli az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László.

Bár január elsejétől a kormány 5 százalékra csökkentette a lakások és a kisebb lakóházak forgalmi adóját, a kivitelezési költségek folyamatosan emelkednek az építőanyagok drágulása és a munkaerőhiány miatt.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.